Szeretettel üdvözöllek az oldalamon!

Gyulainé Virág Katalin vagyok 43 éves férjezett és van egy 18 éves fiam A masszázzsal 2010 ben ismerkedtem meg miközben irodavetőként dolgoztam közel 10 éve jött egy érzés, hogy szeretnék mást is kipróbálni én akkor úgy gondoltam ez egy szabadidős tevékenység lesz. Családomat valamint barátaimat kezdtem el masszírozni egy év elteltével megszűnt a munkám és belevágtam a vállalkozásba és béreltem egy üzlethelyiséget, így kezdődött a masszőr pályafutásom aminek a mai napig nincs vége hiszen azóta nem volt olyan év, hogy ne képeztem volna magam mert mindig húzott egy erő, ami azt súgta többet kell tanulnom! Sok nehéz percem volt ez idő alatt beteg gyerekekkel felnőttekkel, kaptam viszont csodálatos órákat és felismeréseket, hogy tanuljak belőle és a tudásomat áttudjam adni a hozzám érkező vendégeknek! Sokat tanultam az emberekről az emberi testről a lélekről, és itt jön a lényeges pont hiszem és tudom, hogy minden betegség lelki eredetű! Ha a lélek fáradt a test megbetegszik figyelni kell a jelekre! Ebben tudok segíteni a hozzám érkező vendégeknek, hogy nem csak a testet kezelem hanem a lelket is! Nagyon fontosnak tartom, hogy én csak segítő vagyok nem gyógyító, segítek, hogy megtalálja a kedves vendég a saját útját a gyógyulása felé! Azért szoktam azt mondani, ha valaki nem hajlandó meggyógyulni lehetek én akármilyen masszőr lelkiterapeuta az nem is fog! Ezért így a végére szeretnék még egy idézetett leírni: Higgy magadban többet tudsz, mint hinnéd! Benjamin McLaneSpock Én nem írom le, hogy mit várhatsz tőlem és miért jobb az én masszázsom mint másé hiszem és tudom, hogy ha találkoznunk kell egymással akkor fogunk!!!!

Mottóm:

Keress olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedbe nem kell dolgoznod
Konfucius

Kristályharmónia - Virág Kati masszőr

Kövesd facebook oldalamat, hogy időben értesülj az akciókról és kedvezményekről!

Kristálymasszázs

Az emberhez mindig közel álltak a különböző kövek, ásványok, féldrágakövek. Valamennyien szeretjük a szépet, a nemeset, és mindig elcsodálkozunk, hogy mit alkotott a természet. De vajon tudjuk-e, hogy mi rejtőzik a szépség mögött, milyen nagyszerű lehetőségekhez vannak a kövek használatában?

A kristályok színei, formái önmagukban is pozitív érzéseket keltenek bennünk. Azt viszont csak kevesen tudják, hogy az esztétikai látványon túl ezek az ásványok töltéssel, nagyon finom rezgésekkel rendelkeznek, csakúgy, mint az élőlények, ill. virágok és a fák.

Ezeket a pozitív rezgéseket fizikai és lelki állapotunk javítására, kiegészítő terápiaként, akár gyógyító, akár nyugtató, lazító hatással, harmonizálására használhatjuk. A kövek gyógyító hatását, már több ezer éve használják az egészség megőrzésére, és a betegségek gyógyítására.

A kristálymasszázs az egyik legbensőségesebb, legpihentetőbb masszázsunk. A kristályok által felerősített energiaáramlás a blokkok oldását eredményezi- akár fizikai szinten is. Amikor ellazulva engedjük, hogy a kristályok kifejthessék hatásukat, gondolataink pozitívvá válnak, innen már csak egy lépés, hogy testünkben beinduljon a regenerálódási folyamat.

Ennél a masszázsnál a kézzel végzett masszázs után átmasszírozom a testet is. A kézzel végzett masszázs oldja az izmok feszültségét a kristálykövek rezgése pedig jótékonyan hat a szervezetre és a lélekre.

Fogyasztó zsírégető cellulitkezelő masszázs

Ennél a masszázs fajtánál nagyon fontos elmondanom, hogy a kedves vendég kitartó munkájára is szűkség van mivel a masszázs fogásokkal fellazítom a salakanyagot és zsírétegett, de ez csak úgy tudd távozni a szervezet ha megfelelő mennyiségű folyadékot elfogyasztjuk! ez a mennyiség 2-3 liter!
Masszázs menete: egy különleges krémet használok az eljáráshoz amit előző napokban felkenek a vendég bőrére kizárva ezzel az allergiás reakciót ha ezen túl vagyunk jöhet a kezelés! Ütögető csapkodó csipkedő fogásokat alkalmazok valamint bevettem a köpöly készletett is! Ez minden esetben a kritikus pontokon csinálom has, comb, fenék területe! Ha ezzel megvagyunk jöhet a test tekercselés és utána a félóra megérdemelt pihenés! Amit javaslok minden vendégnek ha nyárra szeretnél bomba alakot akkor ne márciusba keressél fel hanem kezdjük el a kezelést decemberben! Tartsd be amit mondok és heti 2szer jelenj meg nálam ez a titka az egésznek!